Big Pig Blog

Köztudottam többféle felhasználási lehetőség adatott meg, amellyel egy malacot hasznosíthatunk. Sokak számára kedvelt mód, amint egy bélbe töltve kerül sütés után tálalásra. Bár ebben az esetben a malac a töltelék, olykor mégis tréfál velünk a sors, és visszájára fordítja a helyzetet. Ekkor a malac válik töltenivalóvá. Gondolom, annak idején így alakult ki a malacpersely. Szép elégtétel.

Következő kiszemeltem a malacperselyek családjába tartozik. Azon belül egy speciális szerencsehozó jellemzővel is bír, amely ösztönzi az ember fiát, illetve lányát, hogy megtakarított pénzét a kis kerek hasikájába töltse( no, megint előkerült a tölteni szó, ez egészen érdekes).

Ezekből a képekből sajnos nem látszik, hogy a malacka mérete valójában nagyon apró. Sok tallér tehát nem fér el benne, használati tárgyként kevésbé értékes, kedves szerencsemalac jellege persze kárpótol eme apró hiányosságért.

A kötelező turcsi orr, kerek fej illetve idomok jellegzetesen felfedezhetők a figurán, bármely szemszögből is vizsgáljuk meg. Aranyos, szívderítő pofikája mosolyra húzódik (azt soha nem tudtam, hogy a disznók hogy képesek mosolyogni), szájában egy zöldre festett fém lóherét tart.  Szemöldöke a fekete pontszemek felett húzódik, csodálkozó arckifejezést kölcsönözve malackának. Homorú és hegyes füleit vidáman hegyezi. A hátán már elmosódva ugyan, de látható a mély, és erőteljes vágás, mely egyenesen a disznóbelsőbe vezet.lakkozott, púderes színben pompázik.

 

 

malacka elölről

 

Gömbölyű, formás fenék, kis nyomógomb alakú dudorral, amely a malacfarkat sejteti. Síma és lekerekített vonások.

 

 

malacka házulról

 

Oldalról az áramvonalak harmóniája figyelhető meg. A lábak csökevényesek, kicsik és beleolvadnak a testbe

 

 

malacka oldalról
És a lényeg! A perselylét kezdete:
malacka felülről
És vége:
malacka alulról

 

Első malasz neve egyszerűen legyen giftmalac. Ajándéknak tökéletes, pici, dohányzóasztalon vagy éjjeliszekrényen is kényelmesen elfér. Termete jóságos és gombölyű, narancssárgás színe alkotója fanyar humorát jelzi, hiszen az esetleges ropogósrasütért feltételezi. Ajándékcsomagot tart kezében a giftmalac, száján a kis rózsaszín festékpötty harmonizál a csomagotdíszító szalaggal. Maga a giftmalac is egy ajándék, de ajándékot is hoz, ezzel két részről is megfelel funkciójának. Anyaga kerámia, festése fényes, lakkozott. Volt még a bal kezében egy (undorító, gusztustalan) virágot mintázó műanyagszár, amit a megvétel pillanatában eltávolítottam, a masszív ragasztás ellenére.

 

giftmalac1
Turcsi orra kissé ferde, egyik füle kajla, másik pedig egyenes. Szemöldöke ( bár kétlem, hogy a disznóknak ilyen szemöldöke van, ha van egyáltalán) szépen ívelt, tekintete nyílt és kedves, pofija mosolygós. 
giftmalac pofija

 

 

Hátulról megtekinthetők kerek idomai, nagy, jellegzetes tompora és kunkori farka, amelyet a készítő kissé sötétebb, kiemelő színnel hangsúlyoz. Plasztikus kidolgozású.

 

giftmalac háta

 

Oldalról látható turcsi orrának nemes vonala, lába és kezei, amelyek a fő testtől merészen elválnak. Az ajándékcsomag erről az oldalról még szemrevalóbb.

oldalról

Nos, ő volt a giftmalac, a gyűjtemény első darabja. Számban persze nem az első, csak a bemutatásban, hiszen az évek alatt felhalmozott figurák közül nem mindegyik eredetére emlékszem. A giftmalacot én vettem, ha minden igaz, egy karácsonyi, vagy egyéb bódés vásáron. Kicsit giccses, de jóindulatú vonásokkal van megáldva. Igazi malasz.

2008. aug. 24. - bloodflower
Kategóriák: figura, giccs, bolti, dísz
Eddig 2 röffenés érkezett

Mivel a disznók, ha nem is tetemes, de szép számmal gyűltek össze itthon, kellett nekik valami lakhelyet keríteni. Három féle ólat kaptak, amelyből kettőt tudok most megmutatni.

Az egyik egy hobbi boltokban is kapható kis fából készült polcocska, amely természetesen rózsaszínben pompázik, és a Malaclak nevet kapta. Ezt én festettem ki apunak egyik évben, karácsonyra. Praktikus, mert könnyebb rendszerezni és tisztán tartani a kismalacokat. A kisebb méretű figurák egy része ebben foglal helyet.

Teli malacságokkal:

malacságokkal telve

Üresen:

üres malaclak

A második tároló egy szép, nagy üvegtál. Nem emlékszem pontosan, hogy ez honnan van, valami rokontól kaphattuk, amikor lomtalanított otthon, és nem volt szíve kidobni. :-)

Ebben is helyet kaptak kicsi, és közepes méretű figurák.

Egy képe felülnézetből:

üvegtál1

Egy pedig oldalról: 

üvegtál2

A kis áttekintés után jöhetnek a malacok egyenként. Három, esetleg 4 kép kerül majd fel róluk, rövid magyarázattal, jellemzéssel kísérve. A malasz legyen veletek!

2008. aug. 23. - bloodflower
Címkék: lakhely
Még nem röfögött senki

Nos, megnyitottam disznóblogom.

Kis mosléktöredék, hogy értsétek:

Egy férfinak nagyon nehéz mit ajándékozni, mert úgy tesz, mintha mindennek örülne, pedig igazából nem is érdekli túlzottan az ajándék lényege. Tetézi ezt az az apró részlet, hogy az illető férfiú az ember lányának atyja. Évekkel ezelőtt, hogy kiiktassuk az esetleges téves vagy felesleges ajándékokkal járó problémát, megbeszéltük apuval, hogy a kedvtelését fogjuk kibővíteni az ajándékainkkal.  Mivelhogy malacfigura rajongó lett valahogy ( azt csak az isten tudja, hogy jött elő nála ez a "szeretet" a sártúrók iránt), ezeket vettünk neki karácsonyra, szülinapra, névnapra, és volt, hogy csak úgy is.

Amikor már elég sok darabból álló gyűjteményt szedett össze, úgy döntöttem, rendszerezni kéne. Meg is csináltam a képeket, és most már  ablog is készen áll, hogy szemetek elé táruljon a sokszínű malactársadalom színe-sara.

No, röffenjünk!

Big Pig Blog